Infopen, 2000. április

Szuperszámítógép-technológia az MTA SZTAKI új klaszterével

Önerőből a második nagy oktatótermét alakította ki az MTA SZTAKI, amely széles körben részt vesz az egyetemi oktatásban és speciális számítógépes továbbképzésekben (ECDL, Unix, Java). Az oktatásra használt 28 PC-jét és 1 darab szervert (mindegyik kétprocesszoros) klaszterbe kapcsolta, ily módon szuperszámítógép-teljesítményű klasztert hozott létre. A 40 millió forintos beruházással (ebből mintegy 28 millió forint a gépek ára) a SZTAKI célja, hogy a tudományos kutatás mellett elősegítse a szupergépes kultúra elterjedését az iparban és a szolgáltatási szférában egyaránt. Március 6-án a kutatóintézetben sajtótájékoztatót tartottak, ahol demonstrálták az 58 PC-vel egyenértékű klaszter hatalmas sebességét, és tájékoztatást adtak a metaszámítási rendszerekben történő alkalmazási lehetőségekről. Az MTA SZTAKI klasztere interneten keresztül is elérhető, így annak összes szolgáltatását bármely partner távolról veheti igénybe. Ráadásul az internetes kapcsolat révén a klaszter hosszabb távon más szuperszámítógépekkel és klaszterekkel is összekapcsolható. A SZTAKI P-GRADE néven olyan grafikus felhasználóbarát programfejlesztő környezetet hozott létre a klaszterre, amely világszerte egyedülálló módón grafikával támogatja a párhuzamos programok fejlesztésének minden fázisát. A P-GRADE-et már kilenc országban installálták, és idén vezetik be Ausztráliában, Mexikóban és az USA-ban. A 29 Dell gépből álló, valószínűleg az ország legnagyobb teljesítményű klaszterének alkalmazásai: mobiltelefon-hálózatok vizsgálata, környezetvédelem, az univerzum vizsgálata.

A SZTAKI Victor Hugo utcai számítóközpontjában telepített fürt hardverösszetevőjét Dell Precision munkaállomások alkotják, a kiszolgáló - egy PowerEdge típusú szerver. Az összekapcsolás 100 Mbps sebességgel, egy 48 portos, 24 Gbps-os switch berendezéssel történik. További klaszterjellemzők: hálózati áteresztőképesség - 24 Gbps, csúcssebesség - 30 Gflop (a világon a klaszteres "Top 500"-ba 60 Gflop-pal lehet bekerülni), teljes tárkapacitás - 3,84 GB, teljes diszkkapacitás - 290 GB.

Az MTA SZTAKI új klaszterének bemutatóját megnyitó Inzelt Péter, akit nemrég újabb három évre kineveztek a kutatóintézet igazgatójává, a SZTAKI szerepét, jövőjét firtató kérdéseinkre válaszolt röviden. "Pillanatnyilag a SZTAKI az egyetlen nem ipari informatikai kutatóintézet Magyarországon. Elsődleges feladatunk továbbra is a kutatás, erre kapjuk a költségek 25 százalékát, a 75 százalékot meg kell keresnünk. Ám a kutatásnak az informatika területén önmagában nincs értelme. A problémákat is a gyakorlatból kell szerezni, ugyanakkor a kutatást egyedül nagyon nehéz értékesíteni. Az intézeti kutatómunkának most is elég nagy része hasznosul. Jelenleg bevételeink 35-40 százaléka ipari szerződésekből származik, és ezt az arányt a jövőben is tartani kívánjuk." (KA)