Magyar Nemzet
2000. január 7.

Roska Tamás akadémikus

Mikrogépek élőlényekben?

A XX. század legjelentősebb tudományos és technikai bravúrja e területen a Neumann János által kitalált tárolt programú számítógép, majd ennek mikroelektronikai tömeggyártása. Ma ezek a mikroszámítógépek beépültek a mindennapi élet, a tudományos kutatás, a gyógyítás, a közlekedés és hírközlés, az oktatás folyamataiba.

A tárolt program elvének jelentősége talán nem eléggé közismert. Ezzel Neumann János kitárta a digitális számítógépek modellvilágát az emberi intellektus, találékonyság és szorgalom számára. Gyerekek, tudósok, mérnökök programozzák be elgondolásaikat ugyanabba a számítógépbe. Abba a számítógépbe, amelynek mikroelektronikai formái, a mikroszámítógépek szinte háztartási tömegcikként kaphatók, hála a század második felében kitalált tranzisztor, majd integrált áramköri technológiának, amelynek során a század végére közel egymilliárd tranzisztor működik egy csipen.

Azt gondolnánk, versenyre kelhetünk az idegrendszerrel, az aggyal, annyi már a "mesterséges neuron" egy elektronikus berendezésben. De ez nem így van, bár ez a vágy, versenyre kelni a természettel, megépíteni a technika bábeli tornyát mindig ott motoszkál a kutató elme mélyén. Ez ösztönözte a kutatókat abban, hogy e század végefelé elkezdtek újfajta számítógépeket építeni. Ezek a "neuro-számítógépek" egyrészt analóg, folytonos jelekkel dolgoznak, másrészt az idegrendszer működését, plaszticitását igyekeznek utánozni. Sőt már a tárolt programozás elvét is be vezették és celluláris neurális mikroszámítógépként meg is építették.

Az elektronika új, harmadik hulláma, a mikroszámítógépek, majd az ezt követő lézer segítette kommunikáció forradalma után, most, a XXI. század elején a mikroérzékelők és -beavatkozók forradalma a szemünk előtt indul. Szinte minden érzékszervünk mesterséges megfelelője ontja rövidesen milliószámra analóg jeleit. Új számítógépek kellenek ezekhez, vannak már jelöltek a tárolt programú neuroszámítógépek köréből is.

Az igény és a fantázia lép tovább, miért ne lehetne a XXI. században az érzékelő-számító-beavatkozó mikrogépeket beépíteni az élő organizmusokba?