Népszabadság, 2000. április 15.

Egymilliárd forintot nyert Brüsszeltől a magyar tudomány

Kiemelkedő magyar akadémiai sikert hozott az Európai Unió Kiválósági Központ nevű pályázata, öt akadémiai kutatóintézet több mint egymilliárd forintnyi támogatást kapott az unió kutatási keretprogramjától - jelentette be tegnap Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.

Kroó Norbert, az Akadémia főtitkára elmondta: összesen 12 országból 185 pályázat érkezett az EU-hoz, 22-t magyar kutatóintézetek nyújtottak be. A beérkezett anyagokból 34 kapott támogatást, közülük hat magyar volt. A jelentkezők közül a magyar intézetek szerepeltek a legjobban: az akadémiai kutatóintézet-hálózat három évre több mint négymillió eurót, azaz több mint egymilliárd forintot nyert el. A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet félmillió, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet 0,413 millió, a Szilárdtest-fizikai és Optikai Kutatóintézet 1,1 millió, a Szegedi Biológiai Központ egymillió, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet 0,6 millió eurót nyert. (A Collegium Budapest volt a hatodik magyar nyertes.)

Az említett akadémiai kutatóintézetek ezzel a döntéssel hivatalosan is bekerültek a kiemelkedő színvonalú európai kutatóhelyek közé. Kroó Norbert elmondta: az MTA bízik abban, hogy kutatóintézeteinek példátlan nemzetközi sikere hozzájárul ahhoz, hogy 2001-ben sor kerülhet a K+F-szféra költségvetési támogatásának jelentős növelésére.

Freund Tamás, az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetének Bolyai-díjas kutatója szerint a sikernek elsősorban a politikusok számára van üzenete. Az eredmények megmutatták ugyanis, hogy nemzetközi összehasonlításban hol áll ma a magyar tudomány. Freund intézete olyan programokat alkotott, amelyek megakadályozhatják a kelet-európai "agyelszívást", sőt az intézet Budapestre csábíthatja más országok kutatóit.

Ö. Z.

A hír a Népszabadság weblapján