MODEM kor, 2000. február
Előző számunkban az IEEE nemzeti bizottságának elnöke, Fodor István mutatta be a hazai tagozatot. Most a hazai szervezet egyik alapító tagjával, Vámos Tibor akadémikussal a kezdetekről és a jövőről beszélgettünk.
- A hazai IEEE szervezet megalakulásakor még nem volt egyszerű nemzetközi szervezetekkel kapcsolatba lépni, tagsági viszonyba kerülni. Hogyan sikerült ezt akkoriban elérni?
- Valóban, ahogy az idei IEEE tagsági kártyámat nézem, az már 26 éves tagságot igazol. A hetvenes évek elején ez nagy nyitásnak számított, mert az IEEE ugyan egy nemzetközi szervezet, de egyben amerikai szervezet is, amerikai szokásokkal, amerikai mentalitással. Éppen ezért ez egyben politikai lépés is volt. Szerencsére már az akkori politikai egypártrendszerben is létezett egy sok pártrendszer. Ez nem olyan meglepő állítás, gondoljunk csak arra, hogy például a városok jó részének egyik felén dominikánus, a másik felén ferences kolostort találunk, sőt a jezsuiták is megtalálhatók, s mindez a monolit keresztény egyházhoz tartozott. Nos, a kapcsolatfelvételhez is volt egy erős politikai háttértámogatás, különösen a détente-hullámok enyhülő szakasza alatt. Ekkor mindkét oldal gesztusértékű lépéseket tett, ennek során egyik alkalommal világhírű szovjet tudósokat választottak be az informatika területéről az IEEE-be. Ezt a folyamatot lehetett itthon meglovagolni. Így apránként egyre több tagja lett a szervezetnek és a nyolcvanas években megalakulhatott a magyar tagozat. Azt is sikerült kijárni, hogy forintban lehessen fizetni a tagdíjat, ami pedig nem kis eredmény volt, hiszen a 100 dollár nagyságrendű tagsági díjra nemigen volt devizájuk a mérnököknek.
Volt azonban egy másik előnye is a kapcsolatfelvételnek. A korábbi műszaki értelmiség ugyanis Magyarországon németorientált volt, s ez hosszú ideig éreztette a hatását, miközben technikai, tudományos értelemben a világ közepén akkor már Amerika állt. A nyitással, a stílus váltással 20 évet lehetett előre haladni, ennyi volt a különbség a német és az amerikai stílus között.
A harmadik fontos dolog, hogy sok személyes kapcsolatot lehetett a tagság segítségével létrehozni. Emellett fiatal kutatókat lehetett Amerikába kiküldeni, akik szakmában is, de életformában is hozták az új szellemet. Ezt fontosnak tartottam még az egymás közötti kapcsolatban is, a SZTAKI-ban már 1964-től az volt a bevett szokás, hogy engem például mindenki a keresztnevemen szólított. Ahhoz azonban, hogy ez kialakuljon, arra volt szükség hogy sok ember menjen ki és hozza haza az ottani életvitelt.
Ezen kívül persze jelentett a tagság mást is, kedvezményeket, publikációs lehetőséget, mellyel sokan éltek is. Példaként megemlítem Csiszár Imrét, aki az IEEE Transaction on Information Theory szerkesztőség tagjává is vált, ami pedig igen komoly rangot jelent.
- A hetvenes-nyolcvanas években tehát egyfajta kitekintési, kapcsolat felvételi lehetőséget adott az IEEE tagság. Ma viszont e nélkül is számtalan módon be lehet kapcsolódni a tudományos nemzetközi vérkeringésbe. Mi a szerepe most az IEEE-nek?
- A szervezetnek ez a fajta vonzereje valóban megszűnt. A külföldi kapcsolatok fenntartásához, a közös munkához, publikáláshoz nincs szükség az államra. Azonban a minőségi kapcsolatokhoz ma is utat kínál az IEEE, azt mondhatjuk, hogy ennek a nyitott világnak ma is az egyik - de már csak az egyik - kapuját jelenti. Egy elfogadott IEEE publikáció ma is jó ajánlólevél, s ezt nehéz mással pótolni. Különösen a fiatalok számara lehet fontos, hiszen ma sok helyen vannak publikációs feltételek a felsőoktatásban is. Egyben a megmérettetéshez is terepet ad számukra.
- Ez a gondolat különösen annak fényében érdekes, hogy a tudományos egyesületek tagsága fokozatosan öregszik, kevés fiatal érzi fontosnak a tagságot, miközben a tudományos érdeklődésük megvan.
- Való igaz, a MTESZ most leszálló ágban van. Azonban ezek a szervezetek nem megkerülhetők, és erre éppen az IEEE a példa. Kell, hogy legyen egy szakmai kohéziós erő, mely segíti a közös tájékozódást, éppen a verseny érdekében. Az atléták is csak akkor tudnak világcsúcsot futni, ha erős mezőnyben szerepelnek. Másrészt egy szakmai egyesület segít a zárt látásmód nyitásában is. Minden cégnek van ugyanis egy sajátos technikai filozófiája, s a cégen belüli fejlődés ebben a keréknyomban halad. Más nézeteket megismerni, azokat ütköztetni csak ilyen környezetben lehet. Aztán az egyesületi tagság jelent egy kiterjedt társadalmi kapcsolat rendszert is, ami éppen ebben az informalizálódó világban igen fontos. Az nem véletlen, hogy az USA-ban most sokkal nagyobb a társadalmi élet, mint régen. Nem biztos ugyanis, hogy a kényes pozíciókra a fejvadász-cégeken keresztül lehet hatékonyan embert keresni. Ha már itt tartunk, az IEEE foglalkozik érdekvédelemmel is, rendszeresen közöl bérezési adatokat, s ennek alapján mindenki eldöntheti, mennyire lehet kemény a béralkuban. Szintén fontos az IEEE etikai kódexe is.
- Ez azonban csak akkor ér valamit, ha be is lehet tartatni a benne foglaltakat.
- Természetesen. Mikor Japánban jártam, akkor hallottam a történetet arról, hogy miért nem csalnak a japán utcai kereskedők. Ha valaki csalna, többi kereskedőtársa űzi el azonnal, mert különben elterjed, hogy az az utca a csalók utcája. Ugyanígy működik Amerikában a Fifth Avenue is. Nos, erre épül az IEEE etikai kódexe is: a többi tagok érdeke a kódex ellen vétők kiközösítése.
Visszatérve az egyesületek erejére, még egy utolsó példát mondok: a villamosmérnökök közül szinte mindenki találkozott már valamelyik IEEE szabvánnyal. Ezek általában kifinomult egyeztetés eredményeként jönnek létre és jól mutatják egy valóban működő egyesület erejét. Érdemes ezeket a példákat itthon is átvennünk, legalábbis azt, ami átvehető belőle.
Dr. Bartolits István