Élet és Tudomány, 2005. 22. szám

Virtuális múltidézés - két múzeumban is: az Aquincumi Múzeumban és a Budapesti Történeti Múzeumban

K. M. [2005.06.03]

Mindkét látványosság megvalósítása a kormányzat múzeumfejlesztő Alfa-programjának köszönhető. Mindkét esetben századokkal, évezredekkel korábbi állapotot rekonstruálnak a számítástechnika segítségével. Ezt rajzokkal, makettekkel megtették eddig is, csakhogy amit most látunk, az olyan, mint a valóság.
Ha sétálunk az aquincumi rommezőben, a földből alig fél méterre emelkedő falak térképszerűen rajzolják elénk a római kor lakóépületeit, palotáit, templomait, utcáit, tereit. Erős képzelőerő kell hozzá, még ha van is írásos, szóbeli magyarázat, tárlatvezetés, hogy megidézzük, milyenek is lehettek teljes szépségükben, amikor Pannónia keleti felének helytartói székhelye és légiós tábora mellé települt polgárváros virágzott itt. Ám ha most a látogató belenéz a csillogó fémoszlopon álló kronoszkópba, megelevenedik az egykor volt világ, pontosabban a Kr. u. III. évszázadi állapotok, akkor élte fénykorát a város. Teljessé váló épületek, utcák, szentélyek, piac - háromdimenziós látványban. Pontosan ott, a romok helyén, ugyanolyan fényviszonyok között, napsütésben vagy borús időben, mint ami a látogatót éppen körülveszi. Egyelőre két kronoszkóp áll a romterületen. Az egyik a régi múzeumi főépület mellett, a másik a jelenlegi szabadtéri színpadnál. Az előbbiből a nagy közfürdő, a Macellum (piac) és a mellette álló iparosházak, a másikból a Collegium, a nagy lakóház és a Mithras szentély "építhető fel". De mi is a kronoszkóp? Külsőleg olyan, mint azok a távcsövek, amelyek kilátóhelyeken vannak felállítva turisták számára. Csakhogy itt nem a távolság rövidül, hanem az idő: a körbeforgatható nézőkében az ókori épületek jelennek meg eredeti helyükön teljes részletességgel és hitelességgel. A nézőke mikroképernyőket és optikai rendszert tartalmaz, az állvány és a forgó fejrész közé szögelfordulás-érzékelőt építettek be, így a mikroképernyők mindig az aktuális - a nézőke irányába eső - képet mutatják, amit a múzeumi főépületben lévő központi számítógépről kapnak. A szoftver különleges, eddig sehol nem alkalmazott módon kombinálja a foto- és számítástechnikát. A rendszer fontos része a napsütés- és megvilágításmérő műszer, amelyet a tetőn helyeztek el - jeleit a számítógép értékeli, és figyelembe veszi a virtuális épületek és környezetük aktuális fényviszonyainak, éppen most vetett árnyékainak a kiszámításánál.
A készülék kidolgozása az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet (SZTAKI) nevéhez fűződik. A SZTAKI az amerikai Silicon Graphics magyarországi képviseletével együtt pályázott és nyert az Alfa-programban, majd alvállalkozók - műegyetemi tanszékek, magáncégek - bevonásával fél év alatt valósította meg az ötletes projektet.
A Budapesti Történeti Múzeumban a mára alaposan megváltozott Szent György teret két korábbi - 1905-ös és 1870-es állapotában -- tekinthetjük meg. Igaz, nem a helyszínen, az évszázadokat ezúttal egy 3D-s mozi hidalja át. Ezt a projektet a Silicon Graphics jegyzi.
Nyuli Gábor, a cég munkatársa a következőképpen magyarázza a tér múltbeli feltámasztását: Elkészítették a tér jelenlegi és a fent jelzett két időpontbeli épületeinek számítógépes, háromdimenziós modelljeit. Ezekre a felületekre fényképrészleteket helyeztek, helyszíni digitális fotókból, illetve a régebbi állapotot (1905, 1870) bemutató animációban a múzeum fényképarchívumának dokumentumai alapján. Az így felépített virtuális térben már szabadon "sétálhattunk". Az animáció másodpercenkénti 25 képkockával állítja elénk a képet a kivetítő maximális felbontásával (1280 x 1024 képpont). A képkockákat a számítógép generálja a beállított fényhatásoknak megfelelően, figyelembe véve a felületek fényvisszaverő hatását is. A térben látáshoz két különböző -- az emberi szem távolságának megfelelő -- nézőpontból kell a filmet elkészíteniük a számítógépes modellről, és olyan megjelenítő-rendszert kellett készíteni, amely biztosítja, hogy a bal és a jobb szem csak a számára szóló képet lássa. A BTM-ben alkalmazott, a Silicon Graphics által szállított Infitec technológiára épülő passzív sztereó kivetítő rendszer ezt szemüveges módszerrel oldja meg. A számítógépből két (bal/jobb) normál RGB videó jelfolyam jön ki. Hullámhossz-transzformációk és speciális szűrések segítségével az egyes szemeknek szóló kép a látható fény hullámhossztartományában marad ugyan, de (jó közelítéssel) nem tartalmaznak azonos hullámhosszú komponenseket. Az egyik szemhez tartozó képtartalom kissé a zöld, a másik szemé a piros irányba tolódik el. Ezek a módosított jelek kerülnek egy-egy nagy fényerejű, nagy felbontású LCD projektor bemenetére. E két, mennyezetre függesztett projektor a 4 x 3 méteres vetítővásznon ugyanabba a pozícióba vetíti képét (a két vetítő képének szélei fedésben vannak), a képtartalom azonban az eltérő nézőpontok miatt nem teljesen azonos. Szabad szemmel nézve szellemképesnek látszanak a vetített objektumok, hiszen egyszerre látjuk mindkét szemünkkel mindkét képet. A nézők speciális szemüveget kapnak, amelynek lencséi eltérő karakterisztikájú optikai szűrőréteggel vannak bevonva, amelyek a másik szemnek szóló képet - az eltérő hullámhossztartományok alapján - gyakorlatilag teljesen kiszűrik. Az agyban összerakott kép így háromdimenziós objektumokat mutat, és a két kép színinformációi is összeadódnak, s az eredeti színeket látjuk viszont.

Az eredeti cikk az Élet és Tudomány weblapján