Ha nem akarunk bérrabszolgák lenni, akkor az iskolai képzésben magas műveltségi szintre van szükség, illetve az ember szolgálatába kell állítani minden olyan tudományos ismeretet, amely egy újfajta szimbiózist teremt az élő és a mesterséges rendszerek között. És igaz ugyan, hogy sok foglalkozásban egyre fontosabbá válik az absztrakt gondolkodás képessége, de az is igaz, hogy ezt a képességet kulturális és művészeti ismeretek nélkül nem lehet elsajátítani. A magyar tudományos élet legrangosabb civil elismerésének, a Bólyai-díjnak legújabb birtokosát, Roska Tamás akadémikust idéztük, aki a köztársasági elnöktől nemrégiben vette át a kitüntetést. A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetének professzora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs és Technológiai Karának dékánja egyebek között a tehetségről, a szerencséről, a kultúrák párbeszédének a hiányáról és az új korszakot jelentő érzékelő számítógépekről beszélt a Népszavának.
Szabó Iréne NÉPSZAVA
- Villamosmérnöki alapvégzettsége van, és a tudományos ranglétrán haladva már 1982-ben a műszaki tudományok doktora lett, majd az akadémiai levelező tagság után négy esztendeje bekerült a rendes tagok sorába. Tizenhárom éve a kaliforniai Berkeley Egyetemen is kutat, társa, partnere Leon Chua és Frank Werblin professzornak. A Bólyai-díjat a hazai elismerések sorában ötödikként kapta. Milyen háttér, személyes adottság juttatta el a tudományos világ élvonalába?
- Én két dologra esküszöm, az egyik a család, a másik az iskola. Sebész édesapámtól azt láttam, hogy éjjel-nappal dolgozik. Általa a teljes odaadás, a szolgálat vált számomra természetessé. A nyelveket beszélő, művészeteket szerető, gyermekorientált édesanyám másfajta mintával szolgált, de ez a kettő jól megfért egymással. Nagyapám és apám után nyilván én lettem volna a család harmadik generációs sebészorvosa, ha a véletlen nem hoz össze Sturmann Sándor ezermester, feltaláló, fizikatanárral. Személyisége eldöntötte a sorsomat, hogy villamosmérnök leszek. A felesége még él, akit Budakeszin nemrégiben megkerestem. Most tudtam meg tőle, férjét és osztálytársait 18 éves korukban elvitték kényszermunkára, és csak 3 év múlva kerültek haza az orosz fogságból. A történetet azért meséltem el, mert Sturmann Sándor fiatal családapaként szegényes körülményeik között megkonstruált otthon egy jégszekrényt, ami a Szaratov hűtőgép őse volt. Szóval nehéz mindazt összeszedni, ami a döntő pillanatban irányt szab az ember életének. Egy bizonyos, nekem mindig szerencsém volt. Akkor is, amikor édesapám 1956-os véleménynyilvánítása miatt egy ideig nem kerültem be az egyetemre, anyagmozgató segédmunkásként ugyanis olyasmit tanultam meg az életből, amire másképp nem lett volna módom. Szerencsének tartom azt is, hogy amikor felvettek, az a Kozma László volt az egyik dékán, aki a világon a legelső számítógépet csinálta, majd Simonyi Károly tanított és az a Szendi Károly akadémikus figyelt fel rám, aki a villamoshálózatot megteremtette.
- Kutatóként motiválta-e a pályáját a politika?
- Szerencsésen kerültem ki belőle. A 80-as évek elején a Távközlési Kutató Intézetben dolgoztam, és elég hamar kiderült, az a feladat, hogy az USA csúcstechnikáját átjátsszuk a Szovjetuniónak. És akkor egy "mentőöv" segítségével egy csendes, nyugodt területre kerültem, ami a kutatónak oázis. Paradox módon, jól jöttem ki a szorításból, de ha nincs rendszerváltás, soha nem jutok el a tudomány oroszlánbarlangjába, a "Szilikonvölgybe". Többen megkérdezték már, miért nem maradok kint? Tudja, én ugyanolyan örömmel megyek el, mint amilyennel hazajövök. Azt vallom, a tudománynak nincs hazája, de a kutatónak van.
- Szakmai irigység soha nem hátráltatta?
- Nem tapasztaltam ilyesmit, persze az is lehet, hogy nem vettem észre, mert annyi volt a munkám. Egyébként a tudományterületek ilyen szempontból nem összehasonlíthatók. Vannak, amelyek vonzzák a belső, szakmai intrikát.
- Azt mondják önről, hogy munkamániás.
- Bevallom, hogy még ma is, 62 évesen napi 12 órákat dolgozom, és aki keres, szombatonként itt talál az intézetben. Minden kutató megszállott egy kicsit. Ebből a már-már munkamániából egyébként a feleségem billentett ki, aki zongoraművész és neki köszönhetem azt is, hogy nem lettem szakbarbár. Ma azt mondom, minden általános iskolásnak legalább száz verset kellene kívülről tudnia ahhoz, hogy világlátásának gazdagságát megalapozza. Arról beszélek, amit egy tavalyi előadásában az USA Nemzeti Bankjának elnöke, Alan Greenspan is kifejtett, felismerve valami nagyon fontos dolgot. Lényege így hangzik: a XXI. század új gazdaságát az innováció vezérli, és a foglalkozásokban egyre fontosabb lesz az absztrakt emberi gondolkodás. Az erre való nevelésben igen fontos a filozófia, az irodalom, a zene, a művészet és a nyelvek tanítása. Egyre fontosabb az élet azon élményeinek megértése, amelyek túlmutatnak az anyagi jóléten, mondja Greenspan. Annyit tennék hozzá, hogy nem szabad elhinni: az internet-szörfölés a fiatalság oktatásában a csúcsteljesítmény. A Bólyai-díjnak - amit magyar Nobel-díjnak is titulálnak - valójában az a célja, hogy felkutassa a szellemi értékeket és bizonyítsa, a kemény munkának becsülete van. Roppant sajnálatosnak tartom, hogy a hirtelen ránk tört szabadság a tudomány bölcsőjét jelentő mediterrán kultúra elhanyagolását eredményezte. Legalább ilyen szerencsétlen dolog, hogy a tengerentúlról érkező minták is csak a felszíni, jobbára értéket nem hordozó jelenségekről szólnak. Ez a kettős kulturális erózió nagyon sok kárt okoz.
- Hogyan látja a tudós: merre tart a világ?
- Igyekszem szélesre tárni az általam befogható világot, de nem látom át az egészet. Azt szoktam mondani, hogy "egy-ügyű" vagyok. Igaz, láttam Ausztráliát, Japánt, Kanadát, Amerikát vagy épp Kárpátalját. Az utóbbiban a nagyobbik fiam jóvoltából - aki papként három évet töltött ott - megérintett a nagy szegénység szele, az emberi nyomorúság kétségbeejtő ténye. Tudom, hogy milyen az úgymond "középkategóriás" életminőség, amibe családommal együtt magam is tartozom. És persze láttam Kaliforniában és Sydneyben a gazdagok világát. Az egyik oldalon a létért küzdenek a szegények, a másikon a koleszterinszinttel hadakoznak a jómódúak. Azt kérdezi, merre tart a világ? Nem tudok rá válaszolni. Csak azt látom, hogy a kultúrák találkoznak ugyan egymással, de képtelenek a párbeszédre. Egyrészt azért, mert a tudatlanság meggátolja, másrészt mert nem ugyanazt jelentik a szavak. Igaz, épülnek mecsetek Nyugaton is, és Kaliforniában a fiatalok mozgalmának az a szlogenje: "Adj egy évet az életedből a szegényeknek". Mennek Dél-Amerikába, Afrikába segíteni. Miközben itt az internet is. Nekem talán elhiszik, aki számítógépekkel foglalkozom, hogy az internet nagyszerűsége és kísértése egyszerre jelentkezik. Aki nem érti ugyanis a világot, az nem tud kérdezni. Ezért válik kulcskérdéssé a nevelés, ezért kell nekünk mindazt megtanulni, amiből Teller Ede, Arany János, Szentgyörgyi Albert, József Attila, Kodály Zoltán, avagy Shakespeare vagy Rembrandt kinőtt. Óriási a különbség ugyanis az internetböngészők és a tartalomgyűjtők között.
- Az alakuló új világ tudománya a rációra esküszik. Nem félti az érzelmeket?
- Erre a kérdésre van egy racionális és egy emocionális válaszom. Az emberi agy két féltekéjének adottsága folytán bizonyos dolgokat logikai következtetésekkel ismerünk fel, és vannak olyan képességei, amelyek intuitíve működnek. Ezek harmóniában vannak egymással. De vannak olyan részek, amelyeket csak költői-gondolati, illetve művészi eszközökkel lehet megragadni. Egy édesanya gondoskodása tudományos módon nem mérhető semmivel. És amíg lesznek olyan emberek, akik teret adnak a nem mérhető dolgoknak, érzelmek is lesznek.
- A legnehezebb kérdéshez érkeztünk: mi az analogikai érzékelő számítógép, amellyel fémjelezni szokták az ön nevét és kutatási területét? El lehet ezt magyarázni a hozzám fogható laikusnak?
- Megpróbálom. Sikerült feltalálnunk egy új számítógépelvet, amely a most használatos digitális számítógépek nagyszerű, de egyoldalú, csupán az igen-nem logikájára épülő működési módjával ellentétben a képi, egyszerre megragadó képességekkel is rendelkezik. Ezeket analogikai celluláris számítógépeknek nevezzük, mert a tér-időbeli analóg-dinamika, azaz a hullámszerű jelenségek és az elemi logika összekapcsolásával végzik a műveleteket. Ezek ugyanúgy tárolt programúak, mint a Neumann János által felfedezett számítógépek, de az új analogikai utasításokon keresztül a programozás és a szoftver új világát nyitják meg. A következő évek érzékelő számítógépeinek nagy gyakorlati haszna lehet. Az elektronika, a számítástechnika, a távközléstechnika első két forradalma által teremtett internetipar után az olcsó érzékelők forradalma rövidesen egy új iparágat hoz létre. Mindehhez járul az élő világ - és különösen az ember - információfeldolgozó tulajdonságainak alaposabb ismeretéből fakadó új lehetőségek kiaknázása.
- Nem lettem sokkal okosabb.
- Nézze, az érzékelésekkel kapcsolatos kutatások egyik kulcskérdése annak felfedezése: hogyan is működik a látórendszer, hogyan is asszociálunk tanult képeket, ismereteket. Magyarán: az a nagy kérdés, hogy például az idegrendszer mesterséges utánzásának a mechanizmusát elő tudjuk-e állítani. De azt is meg kell tanulni megérteni, hogy egy-egy nagy tapasztalatú orvos, mondjuk egy kardiológus tudásának egy részét hogyan tudjuk modellálni annak érdekében, hogy olyan újfajta mikroprocesszorokat készítsünk, amelyek segítenek a korai diagnosztikában. Mondok konkrét példát. Egy német-spanyol kutatócsoport velünk együttműködve az epilepsziás görcsök előrejelzésével foglalkozik. Rájöttek, hogy az agyba helyezett érzékelők segítségével a görcsöket bekövetkeztük előtt 2-3 perccel hamarabb lehet jelezni. Ezen a területen a neurorobotika egyik sikere lehet az olyan berendezés előállítása, amelyet esetleg agyi jelekkel lehet irányítani. Hozzáteszem, az emberi agyhoz való mesterséges hozzáférés etikai kérdéseket is felvet, óvatosan kell vele bánni. Szeretném megjegyezni, hogy az analogikai celluláris számítógép kidolgozásában a mérnökökön kívül fizikusok, kémikusok, biofizikusok, biokémikusok és agykutatók is részt vesznek. Természetesen az a cél, hogy mindezt az ember szolgálatába állítsuk. Bevallom, ma még az is kérdés, hogy hogyan. Sőt az is: mi az ember és mi is a szolgálata?