Heti Válasz, 2002. március 8.


Jó szerencse s minden más

Roska Tamás akadémikus kapta a Bolyai-díjat

A Bolyai-díj azon magyar állampolgárságú, illetve magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi mércével mérve is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, a tudományos utánpótlás nevelése, illetve ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén - áll az 1988 májusában négy magánszemély, Somody Imre, Somody Imréné, Karsai Béla és Lantos Csaba kezdeményezésére létrejött Bolyai-díj Alapítvány alapító okiratában. A magyar Nobel-díjnak is nevezett kitüntetést kétévente adják át. 2000-ben Freund Tamás agykutató vehette át a köztársasági elnöktől az elismerést. Idén március 2-án Roska Tamás Széchenyi-díjas akadémikus, villamosmérnök kutatónak Mádl Ferenc adta át a kitüntetést.

Mostanában vagy az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (SZTAKI), ahol húsz éve dolgozik, vagy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tavaly indult információs technológiai karának ideiglenes dékáni irodájában érhetjük el Roska Tamást. A kutatás és az egyetemszervezés egyaránt szívügye. Ez utóbbi kedvéért ritkította amerikai utazásait, mostanában legfeljebb két-három hétre megy el a kaliforniai Berkeley Egyetemre, hogy az amerikai-kínai Leon O. Chua professzorral folytassák korszakos munkájukat, az új elven működő analogikai celluláris számítógép (CNN) tökéletesítését. Roska Tamást először arról kérdeztük, hogy talált rá hivatására.

Fotó: Griechisch Tamás
Mádl Ferenc és Roska Tamás a díj átadásakor

Szüleim 1946-ban Budapestről Ózdra költöztek, ott jártam iskolába. Nem a családból jött az indítás, hiszen nagyapám és édesapám is sebész volt, hanem az általános iskolából. Volt egy egészen kiváló fizikatanárom, Sturmann Sándornak hívták. Tizennyolc évesen három évre elvitték kényszermunkára a Szovjetunióba, ott sok mindent megtanult, bölcs lett, és később remek tanár. Szabad idejében mindent megjavított, szerkezeteket eszkábált. Emlékszem, még hűtőszekrényt is csinált a családjának. Nos, ez a kedves és szuggesztív tanár eldöntötte a sorsomat.

A Műegyetemre jelentkezett érettségi után?

Mivel édesapámat ötvenhat után internálótáborba, majd börtönbe zárták, rögtön érettségi után nem felvételizhettem. De az érettségit követő évben, amit anyagmozgató segédmunkásként töltöttem el, igen alaposan felkészültem, s mivel elfogadták jelentkezésemet, fel is vettek az egyetemre, ahol megint csak szerencsém volt. Találkoztam a nagyszerű Simonyi Károllyal, akitől rengeteget tanultam. Ötödéves koromban Csurgay Árpádhoz irányított, aki a Távközlési Kutatóintézetből járt át órát adni. A vele történt találkozás is sorsdöntő volt.

Életrajzából tudjuk, hogy élvonalbeli kutatóintézetekben dolgozott az egyetem elvégzése után. Munkáját elismerték.

Aztán 1981. december 17-én lemondtam az integrált áramkörök létrehozására szervezett tanácsadói kormánybiztosi megbízásomról. Ekkor bizonyosodtam meg arról, a nyugati csúcstechnológia Szovjetunióba juttatásában való közreműködésre akarnak használni minket. A hirtelen támadt légüres térből Vámos Tibor akadémikus mentett ki minket. Nyolcvankettő áprilisában átvitt hatunkat, Csurgay Árpáddal az élen, a SZTAKI-ba, a Várba, az egykori klarissza kolostorba. Két csodálatos évünk volt itt, amikor elmélyülhettünk saját kutatásainkban.

Mikor jött az amerikai kapcsolat?

1974-ben fél évet tölthettem a Berkeley Egyetemen, óriási élmény volt. Akkor ismerkedtem meg Leon Chua professzorral, aki 1988-ban Budapestre jött, s ekkor kicseréltük elképzeléseinket a jövő számítástechnikájáról. Arra a megállapításra jutottunk, hogy kettőnk elképzelésének összekapcsolásával előbbre juthatunk. 1989 januárjától aztán évente kétszer két hónapot közösen dolgoztunk a Berkeley Egyetemen. 1992 nyarán mutattuk be az új, az analogikai celluláris számítógép elvét. Pár év múlva egy sevillai kutatócsoporttal egy csipen működésbe is hoztuk az új elvet. Azóta a Berkeley-Budapest-Sevilla háromszögben zajlik a munka.

Nem lett volna egyszerűbb, ha kiköltözik Kaliforniába?

Kapcsolataim révén sok tehetséges magyar fiatal doktorandusznak segítettem, hogy külföldön kutathassanak. Több mint tízen szereztek fokozatot, és kettő kivételével mind hazajött. Eötvös Loránd írta: a tudománynak nincs hazája, de a kutatónak, a tudósnak van. Én is így gondolom. Mindig elcsodálkozom azon, mennyi kiváló elme van Magyarországon és kiváló magyar elme a világban. Csak az elmúlt pár hónapban három nagyszerű tudóssal találkoztam, Falus András genetikussal, Farkas Henrik és Noszticzius Zoltán fizikus és kémikus kutatókkal, akik kémiai tranzisztorokkal foglalkoznak. Ez nem mindenütt adatik meg.

Jó a magyar természettudományos képzés?

A villamosmérnöki és műszaki informatikai képzésről mondhatok véleményt, ami az én időmben igen jó volt, mert nagyon megbízható volt a természettudományos megalapozottsága. Hála Simonyi Károlynak. A műszaki informatikai képzés ma is jó, bár egyre inkább a programozásra teszi a hangsúlyt. Egyre kevesebb az úgynevezett hardverismeret, ami azért veszélyes, mert a következő években nyilvánvalóan változni fog a számítógép architektúrája. Ha nem elegendőek a fizikai, elektronikai, méréstechnikai ismeretek, hogyan fog a következő nemzedék a szükségszerűen változó eszközökkel dolgozni? Még az a szerencse, hogy a Műegyetemen bölcsen együtt tartották a villamosmérnöki és az informatikai szakot.

Mi késztette arra, hogy részt vegyen a magyar felsőoktatás megújításában?

A rendszerváltozás éve, 1990 az eufóriáé volt. Nem mondhattam nemet a Veszprémi Egyetem rektorának, aki arra kért fel, hogy szervezzem meg az informatikai szakot. Később nem mondhattam nemet Erdő Péternek, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának és Seregély Istvánnak, az intézmény nagykancellárjának, hogy indítsam el az egyetemen az információs technológiai kart. 1998-ban kineveztek dékánnak. Harmincöt nemzetközi hírű kutatóval létrehoztuk ezt az Európában is egyedülálló fakultást, amelyet hosszú akkreditációs folyamat után hivatalosan is elismertek. Azt reméljük, hogy ez a képzés felkészíti a hallgatókat a klasszikus számítógépes ismereteken túl a jövő kihívásaira: az érzékelő számítógép, a mesterséges értés, a bionitikus eszközök alkalmazására és továbbfejlesztésére. Ehhez nagyon erős természettudományos alapképzés kell, a matematika, a fizika, a biológia és az idegtudományok módszeres oktatása. A szervezési munka rengeteg időt és energiát igényel, de a nehezén már túl vagyunk. Akkreditálták a kibővített a doktori iskolánkat, négy akadémiai kutatóintézet és az Ericsson cég összefogásából létrejött a Jedlik Laboratórium, amely az egyetemi kutatómunka biztos bázisa. Szeptemberben megkezdődik az új kar központjának építése Budapesten, a Práter utcában. Azt remélem, hogy két év múlva nyugodtan átadhatom a dékáni tisztet, az új kar már sínen lesz.

1960 és 2000 között az egy mikroprocesszorban lévő tranzisztorok száma egyről közel egymilliárdra változott. Ez alatt a négy évtized alatt egyre komplexebb lapkák jelentek meg közel azonos áron. A csipek szerveződési és működési elve azonban nem változott, máig a Neumann János alkotta tárolt programú, digitális szerkezeti modellt követik. A mai CMOS-alapú elektronikai technológia azonban lassan eléri működési korlátait, ezért ma már újfajta számítógépek konstrukciójával kell foglalkozniuk a kutatóknak és mérnököknek. Egy ilyen újfajta eszköz az analogikai vizuális mikroprocesszor (angol rövidítése: CNN-UM). A processzor működtetése a hagyományos, rugalmas tároltprogram-vezérléssel történik, azonban a műveletek jó része folytonos, analóg jelek térképszerű képein folyik.

(Részlet Roska Tamás-Bálya Dávid Analogikai celluláris
számítógépek - egy számítógépes elv című írásából)

Mit gondol, a jövő kutatóinak érdemes lesz Magyarországon maradniuk?

Mindenkinek világot kell látnia. Vannak olyan szakterületek, amelyeken külföldön sokkal jobbak a lehetőségek, mert a kutatási költségeket egy kis ország nem bírja. De még így is sokan visszajönnek. A nemzeti kutatási és fejlesztési program keretében néhány területen komoly infrastrukturális beruházására kerül sor, ami bizakodásra adhat okot. Persze tudni kell, hogy nem pusztán az anyagi lehetőségek miatt maradnak külföldön a fiatalok. Az önállóság, a független kutatás lehetősége nagyon vonzó, és ezt csak nagyon kevesen tudják kiharcolni itthon.

A kevés kivétel közé tartozik Freund Tamás, az első Bolyai-díjas.

Büszke vagyok, hogy Freund Tamás a mi egyetemünkön lett először professzor. Ő a tárgyfelelőse a Bevezetés az idegtudományba című tárgyunknak.

Elgondolkodott már azon, mi kell ahhoz, hogy egy fiatalemberből nemzetközileg elismert kutató legyen?

Talán a legfontosabb, hogy izgassa az újdonságok keresése, hogy a megismerésben örömét lelje. Meggyőződésem, hogy a műszaki embereknek is nagy segítséget adhatnak a humán tudományok. A művészetek, az irodalom, a zene. Egy szép vers, jó regény, egy szimfónia, egy kép, szobor kitágítja a műszaki irányultságúak fantáziáját is, sőt a műszaki fantáziát is. Sokszor idéztem már az amerikai jegybank elnökét, aki a XXI. század gazdaságát koncepcióvezérelt gazdaságnak képzeli el, s a koncepció kidolgozásában a humán és reál szféra együttműködését reméli.

Személyes sorsában, sikereiben mi volt a meghatározó?

A tudományos pályán a szerencse.

Nem inkább a tehetség, a szorgalom?

A tehetség adottság, amely el is sorvadhat. De nekem szerencsém volt általános iskolai, gimnáziumi tanáraimmal, egyetemi oktatóimmal. Azzal, hogy Simonyi Károly tanítványa voltam, hogy Csurgay Árpáddal találkoztam. Hogy gondos szülők, majd türelmes család állt és áll mögöttem, megértő feleség, három gyermek. Szerencsém volt, hogy a nyolcvanas évek végén fellazult a rendszer, és Kaliforniában dolgozhattam. Ha még egy évtizedet késik a rendszerváltozás, ma nem az a kutató lennék, aki vagyok.

O. Á.

Az eredeti hír a Heti Válasz webes oldalain