A látás részleges pótlása világtalanoknak, előre látható műtéti eredmények, emberi irányítás nélküli repülő megépítése és még számtalan újítás várható attól az analogikai számítógéptől, amelyet a friss Bolyai-díjas Roska Tamás professzor és kutatócsoportja fejlesztett ki. A tudós állítja, ez nem csoda, hanem a gondolkodás és a fantázia eredménye.
Mivel tud többet az ön kutatócsoportja által Leon Chua professzorral közösen
kifejlesztett analogikai számítógép az eddig használt digitális számítógépeknél?
- A logikai és numerikus számítási feladatokat a digitális számítógépek tudják a
legjobban elvégezni. Azonban a tér-időbeli érzékelőfeladatokat, amilyen például
egy előttünk álló fa távolságának megállapítása, majd a fa kikerülése, a mi
csipjeink három nagyságrenddel, vagyis legalább ezerszer gyorsabban el tudják
végezni, mint a digitális gépek.
- Az ember mindig a természetet akarta utánozni vagy a rejtélyeit
megfejteni. Most is ez a tudomány legnagyobb kihívása?
- Versenyre szeretnénk kelni a természettel, pontosan ellesni a titkait,
mégpedig az élőlények legbonyolultabb részétől, az idegrendszertől és az
agytól. Az 1940-es években, amikor az első számítógépek elkészültek, még azt
hitték az idegsejtekről, hogy logikai elemek. Harminc-negyven év múlva már
gyökeresen más volt a kép az idegsejtekről, és elkezdték kutatni, hogyan lehet a
bonyolultabb idegsejthez hasonló szerkezeteket készíteni. Az idegrendszerünkben
semmi digitális nincs. A digitális számítógép alapvetően az emberi
gondolkodásnak az alaplépéseit utánozza.
- Mire lehet használni a közeljövőben az analogikai számítógépeket?
- Bonyolult, mozgó, esetleg "zajos" képek kiértékelésére, így
szerepe lesz mindazokban az alkalmazásokban, ahol ez fontos. Például dolgozunk a
gyártási folyamatok vizuális ellenőrzésének gépi megvalósításán, amellyel többek
között meg lehet állapítani, hogy a textilgyártás során van-e csomó vagy
szálszakadás a mintázatban. A másik érdekes terület az orvosi diagnosztikának az
a része, ahol mozgó képekkel dolgoznak. Például egy gyermek szívműtéte előtt
rekonstruálni lehet három dimenzióban a működő szívet, és az orvos előre
láthatja, hogy mi várható a műtét után. Nemrég felhívott Washingtonból egy
fiatalember, aki egydimenziós számítógépcsipet készített az analogikai elv
alapján, és beépítette egy kis robotrepülőgépbe. Megdöbbentette, hogy a csip
hatására a gép kikerülte az előtte álló akadályt. A kihívás a mesterséges
szemprotézis elkészítése. Több éve nagy erőkkel kutatnak Németországban és az
Egyesült Államokban a protézis megalkotásán, de nem hiszem, hogy meg lehet
valósítani a közeljövőben. Kísérleteznek azzal is, hogy az ember az agy
impulzusaival tudjon szerkezetet vezérelni. Most végzik el az első olyan
majomkísérletet, amelynek során megpróbálják kivezetni a jeleket a majom agyából
egy robotkarra, és a karba egy banánt tesznek. Azt remélik, hogy a majom
megtanulja, miként mozgassa ezt a mesterséges kart, hogy a banánt a szájába
tudja venni. Ez azonban már a sci-fi világába tartozik. Ami viszont nem sci-fi:
hamarosan megszületik egy olyan szerkezetet, amelyet az epilepsziás emberek
agyába lehet beépíteni. Ez a szerkezet egy-két perccel előre jelzi a görcs
bekövetkezését, így az epilepsziás autóvezető le tud állni, a villamoson utazó
leülni, hogy megelőzze a várható balesetet.
- Mennyire befolyásolja az ipar a kutatásokat? Vannak-e üzleti érdekből
visszatartott kutatási eredmények?
- Igen, vannak visszatartott kutatási eredmények. A verseny azonban
megszüntetheti ezt az eljárást, mert ha egy másik cég előáll ugyanazzal az
újítással, megelőzi a titkolózót. Az alapkutatást az állam fedezi mindenütt a
világon. Az EU-ban is hallani közös kutatásokról, de kiderül, hogy a nagy
országok 95 százalékban maguknak tartják fenn az erre szánt pénzeket, vagyis a
saját kutatásaikat finanszírozzák. Vannak olyan kutatások, amelyekbe ad pénzt az
ipar is, az egymással versengő cégek is, és vannak tervorientált kutatások,
amelyek teljesen a piaci szférába tartoznak. Magyarországon az állami
finanszírozás tekintetében a 2001. évi költségvetéssel tették meg a nagy
ugrást. Több mint másfélszeresére nőtt az állami támogatás, és a vállalati
hozzájárulás is több lett.
- Miként tud beépülni egy magyar kutató a nemzetközi tudósvilágba?
- Nekem szerencsém volt már az egyetemen, mert zseniális emberekkel
találkozhattam: Simonyi Károllyal, majd Csurgay Árpáddal. Alapfeltétel, hogy
miután megtanulja valaki a mesterségét, gyökeresen új kutatási területet
találjon magának. Később igény is lesz arra a kutatásra. Fontos, hogy hol
publikál az ember. A többi szerencse dolga. Nagyon sok kiváló kutató dolgozik,
és nem elsősorban rajtuk múlik, hogy mekkora a visszhangja annak, amivel
foglalkoznak. Ha nem történik Magyarországon rendszerváltozás, akkor nem jutok
ki a Berkeley Egyetemre, és nem kerülök közel azokhoz a technológiákhoz és
interakciókhoz, amelyek hatására kibontakozhattak a gondolataim.
- Ezek szerint lehetséges, hogy Ázsia elmaradottabb országaiban világszínvonalon
álló tudósok nagy eredményeket érnek el, de ezek nem kapnak nyilvánosságot?
- Attól függ, hogy milyen tudományról van szó. Az integrált áramkörök
vizsgálatához költséges technikai háttér kell, enélkül nehéz eredményt
elérni. De vannak olyan területek, például a matematika, amelyeken a szegényebb
országokban is lehet eredményt elérni. Hallottam például egy román
matematikusról, akit a kilencvenes évek elején fedeztek fel, kihívták Amerikába,
de nem tudott angolul, ráadásul olyan rosszul érezte magát, hogy hazament. Pedig
briliáns eredményei voltak. Otthon rövid időn belül meghalt tüdőgyulladásban.
- Miért kell egy kutatónak külföldre mennie, miben más ott a mentalitás?
- Csak az számít, hogy milyen újdonsággal áll elő az ember, ezenkívül maga
irányítja a sorsát. Másrészt sok kutató dolgozik egy helyen, és segítenek is
egymásnak.
- Ezt a mentalitást kívánja képviselni az ön által pár hónapja létrehozott
információs technológiai kar a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen?
- Nemrég megkérdezték tőlem: mit képzelek, Kaliforniát akarok Magyarországon?
Mondtam, hogy igen. A Pázmányon kis létszámú kutatófakultást szeretnénk
létrehozni. Nem lesznek tanszékek, nem lesz hierarchikus részekre bontva, mert
meggyőződésem, hogy sok fiatal azért nem jön haza kutatni, mert itthon nincs meg
az az érzése, hogy azt csinál, amit jónak lát. Nálunk nincs tanszék. Van viszont
kar, fakultás, tanárok, doktoranduszok és hallgatók.
- A Világraszóló Magyarok kiállításon a kutatócsoportja körében készített
fényképe szerepel, s minden nyilatkozatában hangsúlyozza, hogy az eredményeik
közös eredmények. Mi a csoport és mi az egyén szerepe egy felismerésben?
- A kutatásban mindig van egyéni vagy többek által felismert tudás, de a
felismerésig is sok ember gondolata hat a folyamatra, és hogy később ezekből az
új gondolatokból milyen hamar lehet eljutni az elv kísérleti bizonyításáig,
ebben segítenek a munkatársak. Fontos volt, hogy olyan fiatalokat tudtam
mozgósítani, akik úgy gondolták, hogy ezek izgalmas kérdések.
- Most kapta meg a Bolyai-díjat. Ön szerint a társadalom értékrendszere
megváltoztatható, ha egy tudósból lesz sztár, nem egy szappanopera
főszereplőjéből?
- Ez a Bolyai-díj lényege. Aki megkapja, megtisztelve érzi magát, de azért
hozták létre, hogy a fiatalok számára felértékelődjék a szellemi munka. Pokorni
Zoltán minisztersége idején hirdették meg azt a lehetőséget, hogy a mindenkori
Bolyai-díjas meghatározhat egy témakört, amelyben a fiatalok pályázhatnak, és a
legjobbak felvételi nélkül kerülhetnek be az egyetemre vagy a
doktorképzésre. Néha megdöbbentő, hogy mekkora tudásuk van a fiataloknak. Négy
évvel ezelőtt leírtam az Élet és Tudományban az analogikai számítógép működését,
és egy tizenhat éves fiú, Holics László, aki a feleségem zongoristanövendéke
volt, felhívott a cikk kapcsán és kérdezgetett. Egy héten belül elkészített egy
olyan számítógépes programot, amelyben ezeket az érdekes jelenségeket tudta
szimulálni. Vannak más példák is. Tavaly nyáron voltam egy Csermely Péter
biokémiaprofesszor által szervezett táborban, ahol kutatók adtak elő a
diákoknak. Ott is találkoztam egy olyan harmadikos gimnazistával, aki komplett
szimulátort készített. Fontos lenne a fiatalság számára, hogy az értékek a
helyükre kerüljenek.
- Úgy tudom, hogy ön nem felvételizhetett egyetemre, mert az édesapja börtönben volt...
- Édesapámat 1956-ban először internálótáborba vitték, aztán börtönbe
zárták. Amikor 1958-ban érettségiztem, megmondták, hogy nem is továbbítják a
jelentkezésemet, mert édesapám miatt nem járhatok egyetemre. Egy évig gyárban
dolgoztam anyagmozgató segédmunkásként. Nagyon sok élettapasztalatot szedtem ott
össze. Következő évben már jelentkezhettem, és nagyon felkészültem a
felvételire. Mindig villamosmérnök akartam lenni. Édesapám és nagyapám is
sebészorvos volt. Egyetemi éveim alatt szerettem volna az orvosira is
jelentkezni, de akkor erre nem volt mód. Nem lehetett két egyetemre járni.
- Serkentette a kutatásai során, hogy bebizonyítsa, hiába próbálták félreállítani?
- Megszoktam 1956 után, hogy másodrendű állampolgárnak számítok, de ez a napi
munkában nem jelentett akadályt. A kutatásban alapvetően a kíváncsiság motivált.
- Villamosmérnökként miért éppen az agy működésével kezdett el foglalkozni?
- Pontosan nem tudom, de a nyolcvanas évek közepén vettem egy könyvet, amelynek
ez volt a címe: Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. A szerzője Hámori
József. Mikor elolvastam, úgy éreztem, hogy olyan lényeges dolgot tanultam meg,
amely megváltoztatta a gondolkodásomat a számítógépről. Ebből született
tulajdonképpen az analogikai számítógép alapelve, a kétféle megismerési folyamat
felismeréséből, amely az agyban kiegészíti egymást: a bal félteke logikai
következtetései, illetve a jobb félteke intuitív, analóg reakciói.
- Azt nyilatkozta egyszer, hogy a tudomány művészet. Mennyire hatott önre a
felesége, Esztó Zsuzsanna zongoraművész?
- Botond fiamra - aki abbahagyta a csellózást, és orvosira váltott, most
Amerikában kutat - azt mondták, hogy úgy végzi a munkáját, mintha teljes
odaadással csellózna. Persze a fantázia is lényeges. A művészettel, a humán
tudományokkal való kapcsolatba lépés sokat segít egy kutató fantáziájának a
gazdagításában. Olvastam az Amerikai Nemzeti Bank elnökének egy előadását a
XXI. század gazdasági koncepciójáról. Azt mondta, hogy az erre való
felkészüléshez szakmai ismeretek mellett már a középiskolában filozófiát,
nyelvet, zenét, képzőművészetet és irodalmat kell tanulni. Nekem túl jó dolgom
volt, mindennap koncertet hallgathattam, hiszen a feleségem itt zongorázott.
- Számítógépet fejleszt, közben a művészetről beszél. Vajon hogyan tud az ember
egészségesen együtt élni a számítógéppel?
- Azt szoktam mondania a doktori hallgatóknak, hogy aki napi egy óránál többet
internetezik, annak nincs ideje gondolkodni. Az internet nagyszerű dolog, de a
számítógépen való csüngés szellemi kábítószer. Ha valakinek nincs ideje önálló
gondolkodásra, kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Az önálló gondolatok nélküli
ember függővé válik, szellemileg elsorvad. Az elmélkedés az aktív életmód
elengedhetetlen kelléke. Én csöndkúrákat tartanék.
|
| Fotó: Ványi Ákos |