Magyar Hírlap, 2002. március 4.

Somody Imre és alapítótársai szerint még mindig csekély a kutatómunka társadalmi megbecsülése

Szupersztárok legyenek a tudósok

Egykori tanáraimmal, kutatótársaimmal és tanítványaimmal osztozom a dicsőségben, mondotta Roska Tamás akadémikus, átvéve - másodikként - az 1998-as alapítású Bolyai-díjat a köztársasági elnöktől, a kuratórium elnökétől szombaton, a Budapest Kongresszusi Központban.


Mádl Ferenc és Roska Tamás
Tekintélyes üzletemberek fogtak össze, s ötvenezer dolláros összeggel (mintegy 14 millió forint) megalapították a Bolyai-díjat: Somody Imre és felesége, valamint Karsai Béla, Lantos Csaba, a később csatlakozó Alexander Brody Amerikában élő reklámszakember (Bródy Sándor leszármazottja, maga is író) és Várkonyi Attila.
A kétévente kiosztott díj, a legnagyobb összegű magyar tudományos elismerés odaítélésére kiemelkedő tudósokból, közéleti személyiségekből, egyetemi tanárokból álló független kuratóriumot kértek fel. Nem kötődik meghatározott tudományterülethez, bármely ágazat művelője megkaphatja. (Eddig olyanoknak ítélték oda, akik személyükben, kutatásaik révén több tudományágat kötnek össze és képviselnek.)
A Magyarországon kimagasló pénzjutalommal járó kitüntetésnek azonban elsősorban erkölcsi értékét hangsúlyozzák az alapítók. Meggyőződésük, hogy egy kiemelkedő tudós értékét pénzben is ki kell fejezni, s ő is érhet annyit, mint egy jó színész vagy eredményes sportoló. Somody Imre szerint tehát szupersztárrá kell "emelni" a tudóst. Értékrendünkben "méltó helyére kell tenni a tudást, a tudományt és a tudóst" - így szólnak az alapítók szavai. Magyar állampolgárságú, vagy legalábbis magyar származású kutatók lehetnek érdemesek a díjra. Megítélésük feltétele továbbá, hogy a díjazott a kutatásban, fejlesztésben, az utánpótlás nevelésében nemzetközi szinten elismert eredményt mutasson föl.
A szombati díjkiosztó ünnepség szónoka, Orbán Viktor miniszterelnök a Bolyai-díj eddigi legfontosabb tapasztalatának minősítette, hogy nem az államtól kell elvárni a tudományos megbecsülés maximumát, hanem a civil társadalom egészétől.
A nézőtéren helyet foglaltak az alapítókon kívül a tudományos közélet képviselői, politikusok és a tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményt elérő egyetemi hallgatók és középiskolások.


Díjak, elismerések, jutalmak

Noha az 1998-ban alapított Bolyai-díj a legmagasabb összegű és rangú civil kitüntetés Magyarországon, más tekintélyes díjak is jutalmaznak kiemelkedő életműveket, teljesítményeket: a Magyar Tudományos Akadémia, az állam és - ami lényegesen új - a különböző alapítványok.
Az Akadémia legreprezentatívabb életműdíja az Akadémiai Aranyérem, melyet az MTA elnöksége évente ad át a májusi közgyűlésen. Értéke kétmillió forint. Említésre méltó nagy hagyományú díj az Eötvös József-koszorú, amelyet szintén az elnökség ítél oda, s a magyar tudomány napján adják át. Értéke 500 ezer forint. Ezenkívül évről évre jelentős számú akadémiai díjat adományoz.
A legmagasabb tudóstestületre bízott díjak közül jelentős összegű a Steindl Imre építészről és a Wigner Jenő fizikusról elnevezett díj. Az előbbi értéke 10 ezer dollár, s olyan magyar vagy külföldi építészeket jutalmaz, akik fontos, maradandó értékű magyarországi épületet terveztek vagy kiviteleztek. A Wigner-díjat a Paksi Atomerőmű Rt. alapította a nukleáris fizika kiemelkedő képviselőinek, összege egymillió forint.
A legmagasabb állami kitüntetések egyike a Széchenyi-díj, melyet sok tudományos kutatónak ítéltek oda.
A Novofer Alapítvány fedezi a holográfia és a lézerek atyjáról, Gábor Dénesről elnevezett, 1989-ben alapított, évente átadott díj anyagi feltételeit. Kreatív kutatókat, fejlesztőket, egyetemi, főiskolai oktatókat terjesztenek fel rá. Megkaphatják azokat külföldi illetőségű fiatal kutatók is magyarországi érdemekért.
A Szilárd Leó Professzori Ösztöndíjat az Alcoa Alapítvány támogatja, s évenkénti pályázat alapján három évig összesen 18000 USA-dollár, 2001 óta 24000 dollár támogatást nyújt három-három személynek. A jutalmazottak "személyes tekintélyüket iskolateremtő felelősségérzettel párosítva segítik elő fiatal munkatársaik sikeres pályáját".


Kicsoda Roska Tamás?

A sajtóbeszélgetésen a Bolyai-díjat alapító Somody Imre azt mondta, hogy a kuratórium olyan nemzetközileg elismert nagy tudós-nevelő egyéniséget óhajt kiválasztani, akinek rangja, munkásságának idézettsége, iskolateremtő tevékenysége éppoly vitathatatlan, mint az első díjazotté, Freund Tamás professzoré.
A szándék, úgy látszik, megvalósult, mert Roska Tamást a tudományos társadalom teljes elismerése övezi idehaza és a nagyvilágban: nemzetközi folyóiratok tiszteletbeli és valóságos szerkesztője, e folyóiratokban közzétett publikációira kimagaslóan sokan hivatkoznak.
A most 62 éves professzor a legkülönbözőbb információs technológiák és a biotechnológia összekapcsolásának kiemelkedő tudósa, aki új számítógépelvet alkotott Chua amerikai tudóssal együtt. Hámori József akadémikussal együtt dolgozta ki a bionikus szem elvét, amelynek eredményeképpen belátható időn belül sok világtalan reménykedhet látásának visszanyerésében.
Ma ő az egyik legismertebb magyar elektronikai mérnök-kutató. Roska Tamás nem külföldről visszatérő kutató, hanem olyan tudós, aki itt él családjával, és munkájának nagy részét is a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (SZTAKI) végzi. A XXI. század számítástechnikájának nemzetközi élvonalába tartozó, elismert tudós.



Az iskolában a Bolyaiak jó szelleme kísért

Az idei díjátadásnak különleges színt adott, hogy 200 éve született a két Bolyai közül az ifjabbik: János. Amikor a Budapest Kongresszusi Központban Roska Tamás vette át a sokat érő szobrocskát, három tucat tudományos díjat is osztottak. A Természet Világa folyóirat tizenkettedszer ad át magyarországi és határainkon túli magyar diákoknak különböző tantárgyi és interdiszciplináris különdíjakat. Az egyik különdíjat Márton Annamária marosvásárhelyi diáklány, a Bolyaiakról elnevezett középiskola 17 esztendős tanulója kapta, aki aktuális témával lépte át a tudomány birodalmának küszöbét. Dolgozatának címe: a Bolyai-kultusz. A szerző egy kicsit idősebb és érettebb, mint társai. Édesapja, aki történetesen informatikus-elektronikus kutató-tanár, családjával együtt Oxfordban töltött egy évet, lánya ott járt iskolába.
- Amikor hazajöttem Vásárhelyre, egy kicsit másképpen kezdtem gondolkozni, mint a velem egy osztályba járók: nem a jegyért, hanem a tudásért kezdtem tanulni. A nyelv mellett ezt a szemléletet sajátítottam el Oxfordban. Nem döntöttem el, mi leszek, mert a matematikai-informatikai osztályba járok ugyan, de a nyelvek is érdekelnek. Amikor osztályfőnököm és fizikatanárom biztatott, pályázzak Budapesten, és próbáljam elemezni, mi ennek a kultusznak a lényege, szívesen vállalkoztam. Engem a témából a dráma fogott meg: az ember, aki a "semmiből új világot" remélt alkotni, koldusszegényen éldegélt utolsó éveiben. Egy új geometria kidolgozójaként a világ legnagyobb tudósaival levelezett, s csak néhány katona követte hivatalból koporsóját. Évtizedekig még a sírját sem azonosították. És lám, másfél évszázaddal halála múltán felfedezik a sírt is, a tudóst is, és rájön a társadalom, hogy mégiscsak az ő érdeme a modern geometria megalkotása. Születésének 200. évfordulóján pedig nemcsak egy iskola ünnepli, nemcsak a városa, ahol élt, dolgozott, hanem Magyarországon őróla neveznek el egy kimagasló értékű díjat, és őt ünnepli a világ egész tudóstársadalma...




Ha a vakok látni fognak...

MH-kérdés a kitüntetetthez

Mikor részesülhetnek a világtalanok a látás áldásából az ön Hámori Józseffel együtt alkotott mesterséges retinájának, bionikai szemének köszönhetően?
- Először a látórendszert igyekeztünk modellezni Hámori akadémikussal. Később kezdtünk a látóideggel, a retinával mélyebben foglalkozni. Így született meg a bionikus szem. Tudtuk, két része van a retinának: egy külső és egy belső. De nem voltak a működéséről alapos ismereteink. A probléma abban rejtezik, hogy azt tudtuk, bizonyosan előbb-utóbb sikerül majd egy látó csipet konstruálni, amely képes lemásolni mindazt, ami a retinán megjelenik. De vajon képesek leszünk-e beépíteni e csipet egy létező sérült szembe? Történetesen úgy alakult, hogy Botond fiam, aki elismert kutatóorvos Amerikában - s lehet-e egy apának ennél nagyobb boldogsága? -, csatlakozva munkánkhoz, feltérképezte a csip beépítési folyamatának lehetőségét, és ő is állítja, amit mi: megvan a beépítésnek az esélye. De még akad egy kulcskérdés: milyen nehézségek árán lehet mesterséges retinát összeépíteni a természetes emberi látórendszerrel. Ez drámai kísérlet, és már Németországban, meg bizonyosan az USA-ban is javában keresik a választ tudóscsapatok. Mindannyian óriási nehézségekkel küszködünk. Már sikerült protéziseket beépíteni a beteg szervezetbe. Először szívritmus-szabályozók készültek el, amelyeknek azonban csupán egy-két ponton kell érintkezniük a beteg szervezetével. Megalkották halláskárosultak mesterséges cochleáját, a mű hallóideget, ami már az érintkezések viszonylag nagyobb száma miatt még bonyolultabb művelet volt. A mesterséges retinának, a szem fél milliméternyi vastagságú ideghártyájának - csapokkal és pálcikákkal -, amelyben kialakul a lencse által odavetített fény, ezernyi ponton kell kapcsolódnia a szervezethez. Egy húszesztendősen megvakult nőnek negyvenéves korában sikerült ingerelni a látásidegét, és ő érzékel mintázatokat. De látóprotézis sikeres beépítéséig - ami teljes látást tenne lehetővé - óriási munkát kell elvégeznie a tudománynak.

Az oldalt szerkesztette: N. Sándor László
Közreműködött: Dressinger Ágnes
naptemaja@mhirlap.hu
Fotó: Czagány Balázs

Az eredeti hír a Magyar Hírlap oldalain