Magyar Hírlap, 2002. március 4.
Somody Imre és alapítótársai szerint még mindig csekély a kutatómunka
társadalmi megbecsülése
Szupersztárok legyenek a tudósok
Egykori tanáraimmal, kutatótársaimmal és tanítványaimmal osztozom a
dicsőségben, mondotta Roska Tamás akadémikus, átvéve - másodikként - az 1998-as
alapítású Bolyai-díjat a köztársasági elnöktől, a kuratórium elnökétől
szombaton, a Budapest Kongresszusi Központban.
 Mádl Ferenc és Roska Tamás |
Tekintélyes üzletemberek fogtak össze, s ötvenezer dolláros összeggel (mintegy
14 millió forint) megalapították a Bolyai-díjat: Somody Imre és felesége,
valamint Karsai Béla, Lantos Csaba, a később csatlakozó Alexander Brody
Amerikában élő reklámszakember (Bródy Sándor leszármazottja, maga is író) és
Várkonyi Attila.
A kétévente kiosztott díj, a legnagyobb összegű magyar tudományos elismerés
odaítélésére kiemelkedő tudósokból, közéleti személyiségekből, egyetemi
tanárokból álló független kuratóriumot kértek fel. Nem kötődik meghatározott
tudományterülethez, bármely ágazat művelője megkaphatja. (Eddig olyanoknak
ítélték oda, akik személyükben, kutatásaik révén több tudományágat kötnek össze
és képviselnek.)
A Magyarországon kimagasló pénzjutalommal járó kitüntetésnek azonban elsősorban
erkölcsi értékét hangsúlyozzák az alapítók. Meggyőződésük, hogy egy kiemelkedő
tudós értékét pénzben is ki kell fejezni, s ő is érhet annyit, mint egy jó
színész vagy eredményes sportoló. Somody Imre szerint tehát szupersztárrá kell
"emelni" a tudóst. Értékrendünkben "méltó helyére kell tenni a tudást, a
tudományt és a tudóst" - így szólnak az alapítók szavai. Magyar állampolgárságú,
vagy legalábbis magyar származású kutatók lehetnek érdemesek a
díjra. Megítélésük feltétele továbbá, hogy a díjazott a kutatásban,
fejlesztésben, az utánpótlás nevelésében nemzetközi szinten elismert eredményt
mutasson föl.
A szombati díjkiosztó ünnepség szónoka, Orbán Viktor miniszterelnök a Bolyai-díj
eddigi legfontosabb tapasztalatának minősítette, hogy nem az államtól kell
elvárni a tudományos megbecsülés maximumát, hanem a civil társadalom egészétől.
A nézőtéren helyet foglaltak az alapítókon kívül a tudományos közélet
képviselői, politikusok és a tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményt elérő
egyetemi hallgatók és középiskolások.
Díjak, elismerések, jutalmak
Noha az 1998-ban alapított Bolyai-díj a legmagasabb összegű és rangú civil
kitüntetés Magyarországon, más tekintélyes díjak is jutalmaznak kiemelkedő
életműveket, teljesítményeket: a Magyar Tudományos Akadémia, az állam és - ami
lényegesen új - a különböző alapítványok.
Az Akadémia legreprezentatívabb életműdíja az Akadémiai Aranyérem, melyet az MTA
elnöksége évente ad át a májusi közgyűlésen. Értéke kétmillió forint. Említésre
méltó nagy hagyományú díj az Eötvös József-koszorú, amelyet szintén az elnökség
ítél oda, s a magyar tudomány napján adják át. Értéke 500 ezer forint. Ezenkívül
évről évre jelentős számú akadémiai díjat adományoz.
A legmagasabb tudóstestületre bízott díjak közül jelentős összegű a Steindl Imre
építészről és a Wigner Jenő fizikusról elnevezett díj. Az előbbi értéke 10 ezer
dollár, s olyan magyar vagy külföldi építészeket jutalmaz, akik fontos,
maradandó értékű magyarországi épületet terveztek vagy kiviteleztek. A
Wigner-díjat a Paksi Atomerőmű Rt. alapította a nukleáris fizika kiemelkedő
képviselőinek, összege egymillió forint.
A legmagasabb állami kitüntetések egyike a Széchenyi-díj, melyet sok tudományos
kutatónak ítéltek oda.
A Novofer Alapítvány fedezi a holográfia és a lézerek atyjáról, Gábor Dénesről
elnevezett, 1989-ben alapított, évente átadott díj anyagi feltételeit. Kreatív
kutatókat, fejlesztőket, egyetemi, főiskolai oktatókat terjesztenek fel
rá. Megkaphatják azokat külföldi illetőségű fiatal kutatók is magyarországi
érdemekért.
A Szilárd Leó Professzori Ösztöndíjat az Alcoa Alapítvány támogatja, s évenkénti
pályázat alapján három évig összesen 18000 USA-dollár, 2001 óta 24000 dollár
támogatást nyújt három-három személynek. A jutalmazottak "személyes
tekintélyüket iskolateremtő felelősségérzettel párosítva segítik elő fiatal
munkatársaik sikeres pályáját".
Kicsoda Roska Tamás?
A sajtóbeszélgetésen a Bolyai-díjat alapító Somody Imre azt mondta, hogy a
kuratórium olyan nemzetközileg elismert nagy tudós-nevelő egyéniséget óhajt
kiválasztani, akinek rangja, munkásságának idézettsége, iskolateremtő
tevékenysége éppoly vitathatatlan, mint az első díjazotté, Freund Tamás
professzoré.
A szándék, úgy látszik, megvalósult, mert Roska Tamást a tudományos társadalom
teljes elismerése övezi idehaza és a nagyvilágban: nemzetközi folyóiratok
tiszteletbeli és valóságos szerkesztője, e folyóiratokban közzétett
publikációira kimagaslóan sokan hivatkoznak.
A most 62 éves professzor a legkülönbözőbb információs technológiák és a
biotechnológia összekapcsolásának kiemelkedő tudósa, aki új számítógépelvet
alkotott Chua amerikai tudóssal együtt. Hámori József akadémikussal együtt
dolgozta ki a bionikus szem elvét, amelynek eredményeképpen belátható időn belül
sok világtalan reménykedhet látásának visszanyerésében.
Ma ő az egyik legismertebb magyar elektronikai mérnök-kutató. Roska Tamás nem
külföldről visszatérő kutató, hanem olyan tudós, aki itt él családjával, és
munkájának nagy részét is a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és
Automatizálási Kutatóintézetében (SZTAKI) végzi. A XXI. század
számítástechnikájának nemzetközi élvonalába tartozó, elismert tudós.
Az iskolában a Bolyaiak jó szelleme kísért
Az idei díjátadásnak különleges színt adott, hogy 200 éve született a két Bolyai
közül az ifjabbik: János. Amikor a Budapest Kongresszusi Központban Roska Tamás
vette át a sokat érő szobrocskát, három tucat tudományos díjat is osztottak. A
Természet Világa folyóirat tizenkettedszer ad át magyarországi és határainkon
túli magyar diákoknak különböző tantárgyi és interdiszciplináris
különdíjakat. Az egyik különdíjat Márton Annamária marosvásárhelyi diáklány, a
Bolyaiakról elnevezett középiskola 17 esztendős tanulója kapta, aki aktuális
témával lépte át a tudomány birodalmának küszöbét. Dolgozatának címe: a
Bolyai-kultusz. A szerző egy kicsit idősebb és érettebb, mint társai. Édesapja,
aki történetesen informatikus-elektronikus kutató-tanár, családjával együtt
Oxfordban töltött egy évet, lánya ott járt iskolába.
- Amikor hazajöttem Vásárhelyre, egy kicsit másképpen kezdtem gondolkozni, mint
a velem egy osztályba járók: nem a jegyért, hanem a tudásért kezdtem tanulni. A
nyelv mellett ezt a szemléletet sajátítottam el Oxfordban. Nem döntöttem el, mi
leszek, mert a matematikai-informatikai osztályba járok ugyan, de a nyelvek is
érdekelnek. Amikor osztályfőnököm és fizikatanárom biztatott, pályázzak
Budapesten, és próbáljam elemezni, mi ennek a kultusznak a lényege, szívesen
vállalkoztam. Engem a témából a dráma fogott meg: az ember, aki a "semmiből új
világot" remélt alkotni, koldusszegényen éldegélt utolsó éveiben. Egy új
geometria kidolgozójaként a világ legnagyobb tudósaival levelezett, s csak
néhány katona követte hivatalból koporsóját. Évtizedekig még a sírját sem
azonosították. És lám, másfél évszázaddal halála múltán felfedezik a sírt is, a
tudóst is, és rájön a társadalom, hogy mégiscsak az ő érdeme a modern geometria
megalkotása. Születésének 200. évfordulóján pedig nemcsak egy iskola ünnepli,
nemcsak a városa, ahol élt, dolgozott, hanem Magyarországon őróla neveznek el
egy kimagasló értékű díjat, és őt ünnepli a világ egész tudóstársadalma...
Ha a vakok látni fognak...
MH-kérdés a kitüntetetthez
Mikor részesülhetnek a világtalanok a látás áldásából az ön Hámori
Józseffel együtt alkotott mesterséges retinájának, bionikai szemének
köszönhetően?
- Először a látórendszert igyekeztünk modellezni Hámori akadémikussal. Később
kezdtünk a látóideggel, a retinával mélyebben foglalkozni. Így született meg a
bionikus szem. Tudtuk, két része van a retinának: egy külső és egy belső. De nem
voltak a működéséről alapos ismereteink. A probléma abban rejtezik, hogy azt
tudtuk, bizonyosan előbb-utóbb sikerül majd egy látó csipet konstruálni, amely
képes lemásolni mindazt, ami a retinán megjelenik. De vajon képesek leszünk-e
beépíteni e csipet egy létező sérült szembe? Történetesen úgy alakult, hogy
Botond fiam, aki elismert kutatóorvos Amerikában - s lehet-e egy apának ennél
nagyobb boldogsága? -, csatlakozva munkánkhoz, feltérképezte a csip beépítési
folyamatának lehetőségét, és ő is állítja, amit mi: megvan a beépítésnek az
esélye. De még akad egy kulcskérdés: milyen nehézségek árán lehet mesterséges
retinát összeépíteni a természetes emberi látórendszerrel. Ez drámai kísérlet,
és már Németországban, meg bizonyosan az USA-ban is javában keresik a választ
tudóscsapatok. Mindannyian óriási nehézségekkel küszködünk. Már sikerült
protéziseket beépíteni a beteg szervezetbe. Először szívritmus-szabályozók
készültek el, amelyeknek azonban csupán egy-két ponton kell érintkezniük a beteg
szervezetével. Megalkották halláskárosultak mesterséges cochleáját, a mű
hallóideget, ami már az érintkezések viszonylag nagyobb száma miatt még
bonyolultabb művelet volt. A mesterséges retinának, a szem fél milliméternyi
vastagságú ideghártyájának - csapokkal és pálcikákkal -, amelyben kialakul a
lencse által odavetített fény, ezernyi ponton kell kapcsolódnia a
szervezethez. Egy húszesztendősen megvakult nőnek negyvenéves korában sikerült
ingerelni a látásidegét, és ő érzékel mintázatokat. De látóprotézis sikeres
beépítéséig - ami teljes látást tenne lehetővé - óriási munkát kell elvégeznie a
tudománynak.
Az oldalt szerkesztette: N. Sándor László
Közreműködött: Dressinger Ágnes
naptemaja@mhirlap.hu
Fotó: Czagány Balázs
Az eredeti hír a Magyar Hírlap oldalain