ANAMORFÓZIS Várnai Gyula Az "anamorfózis" kifejezés (a görög szó jelentése "átalakulás") erõsen torzított képet jelöl, amely elsõ ránézésre majdnem felismerhetetlen. Ha viszont egy bizonyos szögbõl nézzük, hirtelen értelmes képpé áll össze. A perspektívának ezt a bizarr alkalmazását elõször Leonardo da Vinci írta le a jegyzetfüzeteiben. Eleinte feltehetõen szellemes ujjgyakorlatként, a mûvész technikai felkészültségét igazoló perspektíva-fogásként használták. Jó néhány festõ viszont hamarosan intellektuálisabb célokat valósított meg az anamorfózis segítségével: spirituális vagy politikai jelentést rejtett el mûveiben. A kitüntetett pont (Archimedesz-tõl J. L. Borges-ig) régóta foglalkoztatja a mûvészetet és a tudományt. A hely, ahonnan új dimenziók nyílnak, ahonnan másképpen látható a világ és ahol megélhetõ a titkosság és beavatottság érzése. Az anamorfózis amely elsõsorban a táblakép és a grafika eszköztárában szerepel új értelmezést nyerhet amennyiben megváltoztatjuk léptékét és hordozóanyagát. Nem táblaképben gondolkodunk, hanem házfalakban városrészekben és nem centiméterben, méterben hanem száz méterekben. Az építészeti léptéknek köszönhetõen a jelenség a köztéri szobrászattal rokonítható (hiszen mindkettõ térelemekkel dolgozik) azzal a különbséggel, hogy a köztéri szobrászatban a tér egy kitüntetett pontjában (fókuszpontban) a szobor áll és az körbejárható, körbevehetõ, míg az anamorfikus kép fókuszpontjában maga az ember áll és a jelenség fogja körbe, kitöltve látómezejét. Az anamorfikus hatás akkor válik igazán érzékelhetõvé, amikor a nézõ - elmozdulva a látvány fókuszpontjából - elindul az épületek közé, ahol a kép absztrakt formákba torzulva elemeire esik szét. VRML 2.0 modell Várnai Gyula 1996